Anna fáradt sóhajjal lépett ki az irodaház forgóajtaján. Az egész napja egy véget nem érő rohanásból állt: jelentések, telefonok, sürgős e-mailek, ideges ügyfelek. Úgy érezte, az agya már nem képes több információt befogadni. „Komolyan nem lehetett volna ezeket a kimutatásokat holnapra hagyni?” — morgott magában.
Kimerülten úgy döntött, munka előtt még beugrik a kedvenc kávézójába. Már attól jobb kedve lett, hogy elképzelte a ropogós görög salátát és az erős, illatos kávét. Legalább fél óra nyugalom. Ennyit igazán megérdemelt.
A kávézó meglepően csendes volt. Csak néhány asztalnál ültek vendégek. Anna már indult volna a megszokott helyére az ablak mellé, amikor hirtelen megpillantott egy ismerős alakot.
Megdermedt.
Az asztalnál a férje, Dmitrij ült.
És nem egyedül.
Vele szemben egy feltűnően csinos nő foglalt helyet. Olyan volt, mintha egy divatmagazin címlapjáról lépett volna le: platinaszőke haj, testhez simuló ruha, ragyogó ékszerek, hibátlan smink. Dmitrij élénken magyarázott neki valamit, a nő pedig kacagott, közben játékosan megérintette a férfi kezét.
Anna gyomra összeszorult.
Mintha jeges vízzel öntötték volna le.
„Szóval így állunk…” — villant át az agyán.
Az első ösztöne az volt, hogy odaviharzik hozzájuk és jelenetet rendez. Hangosan. Látványosan. Ahogy a filmekben szokás. De megálljt parancsolt magának.
Nem.
Az túl egyszerű lett volna.
Lassan hátrébb lépett, és közben valami egészen más kezdett körvonalazódni a fejében. Ha Dmitrij játszmázni akar… akkor ő megmutatja neki, milyen az igazi játék.
Anna egy távoli sarokasztalt választott, ahonnan tökéletesen rálátott a párosra. Rendelt egy salátát és egy cappuccinót, de az ételhez hozzá sem nyúlt. Elővette a telefonját, és tárcsázta Dmitrij számát.
A férfi mobilja megszólalt az asztalon.
Dmitrij rápillantott a kijelzőre — majd gondolkodás nélkül kinyomta a hívást.
Anna keserűen elmosolyodott.
„Persze. Most nem alkalmas…”
Figyelte őket. Dmitrij közelebb hajolt a szőkéhez, valamit a fülébe súgott. A nő felnevetett, és elegánsan a szája elé emelte a kezét. Az ujján hatalmas gyémántgyűrű csillogott.
Anna szíve fájdalmasan összerándult.
Gyorsan elfordította a tekintetét, és mély levegőt vett.
„Nyugi, Anya… csak ne ess pánikba…” — ismételgette magában, miközben idegesen gyűrögette a szalvétát.
Emlékek cikáztak át rajta: az első találkozásuk, az ügyetlen első randik, a szerelmi vallomások, a közös hajnalok. Tényleg hazugság volt az egész? Dmitrij kettős életet él?
Anna összeszorította az állkapcsát. Ugyanakkor még mindig próbált kapaszkodni a józan észbe.
„Talán csak kolléga…”
De a nő túl közel ült hozzá. Túl intim volt minden mozdulatuk.
Ekkor Anna tekintete egy férfira tévedt, aki éppen elhaladt az asztala mellett.
Magas volt, jóképű, enyhén borostás — mintha egy reklámplakátról sétált volna le.
És akkor hirtelen megszületett benne az ötlet.
— Elnézést! — szólt utána.
A férfi megállt és kérdőn visszafordult.
— Igen?
— Tudom, hogy furcsán hangzik… — kezdte Anna kissé zavartan. — De lenne egy szokatlan kérésem. Látja ott azt a férfit? Ő a férjem. És azt hiszem… megcsal engem. Segítene egy kicsit leckét adni neki?
A férfi néhány másodpercig hallgatott, majd szélesen elmosolyodott.
— Hát… miért is ne? — mondta végül, és leült vele szemben.
— Anna vagyok.
— Én pedig Artur — nyújtotta a kezét.
Anna próbált nyugodtnak látszani, de a szíve őrült tempóban vert. Lopva Dmitrij felé pillantott.
A férfi észrevette őket.
Az arcán egy pillanatra megjelent a döbbenet.
Nyilván nem számított rá, hogy a felesége itt bukkan fel. Főleg nem egy idegen férfi társaságában.
Dmitrij néhány másodpercig mozdulatlanul bámult rájuk, aztán visszafordult a szőkéhez, mintha mi sem történt volna. De Anna észrevette, hogy az ujjai idegesen dobolnak az asztalon.
Most ő húzta ki magát.
Közelebb hajolt Arturhoz, mintha rendkívül érdekes beszélgetést folytatnának. A férfi azonnal ráérzett a helyzetre: nevetett, bólogatott, figyelmesen hallgatta.
Anna újra Dmitrijre nézett.
Ezúttal a férje már láthatóan feszült volt. Fél szemmel állandóan őket figyelte. A szőke nő beszélt hozzá, de Dmitrij alig reagált.
Ekkor Anna megtette a következő lépést.
Lassan megfogta Artur kezét.
A férfi finoman visszaszorította az ujjait, és halvány mosollyal játszott tovább.
Dmitrij hosszasan rájuk meredt.
Valamit odasúgott a nőnek, aki azonnal abbahagyta a nevetést.
— Maga remek színész — suttogta Anna.
— Látja, mennyire ideges lett? — válaszolta halkan Artur. — Elég lesz ennyi?
Anna elmosolyodott.
— Még nem. Menjünk el mellettük.
Felálltak. Anna belekarolt Arturba, és lassan elindultak a kijárat felé, egyenesen Dmitrij asztala mellett.
Az utolsó pillanatban Anna megjátszott meglepetéssel torpant meg.
— Nahát, Dima! Micsoda véletlen! — mondta édeskés hangon. — És ő kicsoda?
Dmitrij láthatóan zavarba jött.