Alinának szenvedélyes vágya volt, hogy újra férjhez menjen — ezúttal boldogan és sikeresen. Az első házassága keserű nyomot hagyott benne. Volt egy már felnőtt fia, a húszéves Arszenyij.
Évekkel korábban a férje félrelépésen bukott le. Alina egy nappal korábban tért vissza egy kiküldetésből, és váratlanul rajtakapta a férjét félmeztelenül, miközben épp az ágyukat igazgatta. A konyhában pedig a legjobb barátnője nyugodtan kávét töltött magának — Alina saját köntösében!
Szinte tankönyvi jelenet volt. A válás villámgyorsan lezajlott. Az áruló barátnőt örökre kitörölte az életéből. Alina nem akart részletekben vájkálni: aki vétkes, az viselje a következményeket. Kivágta a férjét az ajtón a holmijával együtt, a fiának pedig megtiltotta, hogy kapcsolatot tartson vele. Akkor még harminc sem volt.
Több mint tíz év telt el azóta. Alina előbb kandidátusi, majd doktori fokozatot szerzett. Negyvenéves korára a filológiai tudományok doktora lett, és egy pedagógiai egyetem tanszékvezetőjeként dolgozott. Kollégái kiváló szakemberként tisztelték.
Mindezek alatt az évek alatt azonban nem adta fel a reményt, hogy találjon maga mellé egy méltó társat. Nem akarta az életét zoknikötéssel és keresztszemes hímzéssel tölteni, mint a házuk előtt üldögélő idős asszonyok.
Udvarlókból nem volt hiány, de egyikük sem érintette meg igazán a szívét. Az egyik férfi alig hogy megismerte, máris házasságot ajánlott, aztán kölcsönkért pénzt azzal az indokkal, hogy „hiszen már majdnem család vagyunk”, és nyomtalanul eltűnt. Egy másik, özvegyember, valójában csak anyát keresett a gyerekeinek. Rögtön meghívta magához, és arra kérte, főzzön vacsorát az egész családnak. Alina nem számított ilyen „szívélyes” fogadtatásra, de végül megetette a három kisgyereket.
Hazafelé sírva fakadt. Sajnálta a gyerekeket és az apjukat is — olyan elveszettnek tűnt, mint egy árva. De nem tudott a nyakába venni egy egész családot.
– Talán önző vagyok – próbálta magát mentegetni.
Az évek múltak, és a lehetőségek egyre fogyatkoztak. Amikor Alina már majdnem végleg lemondott a szerelemről, egyszer csak megjelent Valaki.
Egy szíriai férfi. Farid huszonnyolc éves volt. Egykor Alina tanítványa volt az egyetemen, majd a diploma megszerzése után a városban maradt, és saját vállalkozást indított.
Egyik nap Alina betért tankolni egy benzinkútra, és kiderült, hogy az a kút Farid tulajdona. Beszélgetni kezdtek, felidézték az egyetemi éveket, nevettek a régi történeteken. A férfi adott neki egy névjegykártyát.
– Csak úgy… hátha egyszer szüksége lesz rá – mondta mosolyogva.
Alina ezután hetente egyszer „véletlenül” mindig ugyanott tankolt. Farid figyelmes lett vele: étterembe hívta, koncertekre invitálta. Alina zavarban volt, nem hitte, hogy a férfi őszinte, ezért rendre visszautasította.
Farid azonban nem adta fel. Alina emlékezett rá diákkorából: mindig kitartó volt és szorgalmas, különösen vágyott a tudásra. Oroszul szinte akcentus nélkül beszélt. Lenyűgözően jóképű férfi volt, keleti eleganciával és magabiztossággal. Az egyetem összes lánya utána fordult.
Egyszer, még egyetemistaként, Farid egy faragott díszdobozt ajándékozott neki. A dobozban egy cetli lapult. Amikor Alina elolvasta, előbb elpirult, majd elsápadt és dühében darabokra tépte. Ez állt rajta:
„Alina tanárnő, szeretem Önt!”
A nő azt hitte, gúnyolódnak vele. Visszanyomta a dobozt Farid kezébe és elsietett. Másnap a fiú bekopogott az irodájába.
– Bocsásson meg, nem akartam megbántani. Ön nagyon fontos nekem.
Alina végül elfogadta a bocsánatkérést.
– Rendben. Most menjen órára.
A diploma megszerzéséig Farid tisztes távolságot tartott, csak lopva nézett rá.
Most pedig minden újra kezdődött. Alina vívódott: elfogadja-e a közeledését vagy utasítsa el?
– Most már egyszerűen csak egy férfi és egy nő vagyunk… Ki tudja, mit hozhat az élet? – gondolta.
Végül beadta a derekát.
A románc szinte azonnal lángra kapott. Az első randijuk varázslatos volt. Farid tudta, hogyan lepje meg: gyengéd volt, humoros és romantikus. A korkülönbség egyáltalán nem zavarta őket. Mellette Alina újra fiatal lánynak érezte magát, míg Farid valódi férfiként viselkedett.
Alina játékosan átkeresztelte őt Fjodornak. A férfi nem tiltakozott. Ő pedig Alinát Ajgülnak szólította.
A nő szinte repült a boldogságtól. Hosszú évek óta először érezte magát kívánatosnak és szeretettnek. A szerelem fellobbant, és lehetetlen volt eloltani.
Farid azonban nem kérte meg a kezét. Készült visszatérni Szíriába. Nem mert szembemenni a családja akaratával. Az anyja már kiválasztotta számára a jövendőbelit: a tizenhét éves Aminát, egy tisztességes család lányát.
És Alina sem tudott volna mindent hátrahagyni egy idegen ország kedvéért. Hogyan hagyhatná itt a fiát? Az anyját? Nem, ez lehetetlen volt. Ráadásul Farid családja valószínűleg nem fogadott volna be egy idősebb, idegen nőt.
Az embernek mégiscsak a saját otthona a legkedvesebb.