A férjem minden egyes nap altatót kevert az italomba. Amikor végre ráébredtem, hogy valami nincs rendben, úgy tettem, mintha aludnék. Amit azon az estén megtudtam, arra még a legrosszabb rémálmaimban sem számítottam…
Tamara tompa fejfájással és nehéz, ólomsúlyú érzéssel ébredt. Az utóbbi időben minden reggele egyre nehezebben indult. Nemcsak a lüktető halántéka zavarta, hanem valami egészen más is: gyakran előfordult, hogy a nappali kanapéján tért magához, és egyáltalán nem emlékezett arra, mikor vagy hogyan aludt el. Az előtte eltelt órák egyszerűen kitörlődtek az emlékezetéből.
Anatolij már a tükör előtt állt elegáns öltönyben, és a nyakkendőjét igazgatta, indulásra készen.
– Tegnap este nem akartalak felébreszteni – mondta halkan, amikor észrevette, hogy Tamara kinyitotta a szemét. – Olyan mélyen aludtál, hogy sajnáltalak megzavarni. Féltem, hogy aztán megint egész éjjel forgolódsz majd.
– Most már nem az álmatlanság ijeszt meg – felelte keserű mosollyal Tamara. – Hanem ezek a furcsa kiesések. Normális dolog az, hogy hónapokig képtelen voltam aludni, most pedig egyik pillanatról a másikra kikapcsolok?
– A szervezeted csak bepótolja az elveszett pihenést – válaszolta nyugodtan a férfi. – Regenerálódnia kell. Próbálj napközben kevesebbet hajtani magad, és este nem fogsz elaludni a televízió előtt.
Tamara majdnem felnevetett. Mitől kellene elfáradnia? Nem dolgozott, a házimunka sem vett el túl sok időt, és bőven maradtak szabad órái.
– Ugye nem akarod azt mondani, hogy ez már a korom miatt van? – próbált viccelődni. – Egyidősek vagyunk, te mégis tele vagy energiával.
Anatolij figyelmesen ránézett. Mindketten ötvennyolc évesek voltak. Már nem fiatalok, de öregnek sem tartották magukat. A férfi különösen érzékenyen reagált az életkorára, mert meg volt győződve róla, hogy kiváló formában van.
– Én ilyet soha nem mondanék neked – morogta sértődötten.
– Miért kapod fel rögtön a vizet? – mosolygott Tamara, majd komolyabb hangra váltott. – Komolyan beszélek, Tolja. Valami nincs rendben az egészségemmel.
A férje csak megvonta a vállát, és ismét azt tanácsolta, hogy keressen fel egy orvost. Szerinte minden a hosszú hónapok óta tartó álmatlanság és a felhalmozódott kimerültség következménye lehet.
Miután Anatolij elment, Tamara első dolga volt kitárni az ablakot.
– Miért használ ennyi kölnit? – morogta maga elé, miközben friss levegő áramlott a szobába.
A zuhany után nekilátott a szokásos teendőknek. Elindította a mosogatógépet, előkészítette a vacsorához a húst, meglocsolta a virágokat. Amikor azonban a mosógéphez lépett, váratlanul úgy érezte, mintha minden ereje elszállna. Leült a kanapéra, és teljesen kimerültnek érezte magát.
Lehetséges volna, hogy Anatolijnak igaza van? Talán tényleg az életkor az oka? Hiszen alig fél évvel korábban még szinte repkedett a lakásban, és éjszakánként az energiától képtelen volt elaludni.
Ekkor hirtelen valami furcsára lett figyelmes.
Túl nagy volt a csend.
A régi mosógépük rendszerint olyan hangosan működött, hogy még a bekapcsolt televízió mellett is hallani lehetett. Tamara bement a fürdőszobába. A gép ki volt kapcsolva.
– Hát ez már tényleg nevetséges – dorgálta magát. – Hamarosan járás közben is elalszom.
Újra megnyomta a start gombot.
A konyhában újabb apró, de különös részlet várta. A mosogató alatti szekrény ajtaja résnyire nyitva állt. Eszébe jutott, hogy reggel kivitte a szemetet, de elfelejtett új zsákot tenni a vödörbe. Ahhoz, hogy elérje a tartalék tekercset, egészen hátulra kellett nyúlnia.
Valaki szinte a falig tolta.
Amikor kihúzta, észrevett egy apró papírdarabot a szekrény alján.
Egy gyógyszer csomagolásának leszakadt része volt.
A név már nem látszott rajta, sem az adagolás, csupán két latin betű és egy vékony kék csík a szélén.
Tamara próbálta felidézni, hol látta korábban ezt a mintát, de nem jutott semmire.
Aznap végül időpontot foglalt az orvoshoz.
A rendelőben egy feltűnően fiatal doktor fogadta. Olyannak tűnt, mintha csak tegnap végzett volna az egyetemen.
– Komoly problémát nem látok – jelentette ki magabiztosan. – Az álmatlanság kezelhető, a hirtelen jelentkező álmosság pedig könnyen lehet annak következménye.
Tamara kétkedve figyelte. Egyre inkább úgy érezte, hogy egy tapasztalatlan kezdő ül vele szemben. Most már azt is megértette, miért nincs előtte hosszú sor.
– Vizsgálatok és leletek nélkül nem fogok gyógyszert szedni – mondta határozottan, miközben felállt. – Inkább elalszom a tévé előtt, mint hogy ismeretlen szereket szedjek.
– Azért vigye el – mondta az orvos, és néhány kis tasakot vett elő a fiókból. – Nekem nagyon sokat segített a tanulmányaim alatt. Recept nélkül is kapható.
Tamara már majdnem visszautasította, de amikor rápillantott a csomagolásra, megdermedt.
Ugyanaz a két latin betű.
Ugyanaz a vékony kék csík.
Pontosan olyan, mint a reggel talált papírdarab.
– Milyen készítmény ez? Hogyan kell használni? – kérdezte nyugodtnak tűnve.
– Erős altató – válaszolta a doktor. – Óvatosan kell adagolni. Ha túl sokat vesz be belőle valaki, akár teljesen váratlan helyzetben is elaludhat. Íztelen és szagtalan por, vízben tökéletesen feloldódik.
A rendelőből kilépve Tamara leült egy közeli padra.
A gondolatai össze-vissza kavarogtak.
Hogyan kerülhetett egy ilyen gyógyszer csomagolása az otthonába?
Ő maga biztosan nem vásárolt ilyesmit.
Vajon Anatolij titokban adagolja neki, azt gondolva, hogy ezzel segít az álmatlanságán?
Gondolatait váratlanul félbeszakította Zinaida, egykori kollégája és szomszédja.
– Csak eljutottál az orvoshoz? – kérdezte, miközben leült mellé. – Ugye nem Igor Viktorovicshoz kerültél? Azt beszélik, nem valami nagy szaktekintély.
– Pont hozzá – sóhajtott Tamara. – Képzeld, rögtön altatót akart felírni, alapos vizsgálat nélkül.
Zinaida elmosolyodott.
– Ez mind az életkorral jár. Tegnap például láttam, hogy te sem aludtál egész éjjel.
– Hogyhogy láttad? – lepődött meg Tamara. – Ennyire belátni hozzánk?
– Nem a részleteket. De egész éjjel fel-felvillant nálatok a fény. Minden rendben van?
Tamara gyomra görcsbe rándult.
– Persze. Talán a vezetékekkel van valami. Vagy Anatolij kelt fel inni. Mostanában esténként teázunk és beszélgetünk. Kellemes szokás lett.
Miután elköszönt, Tamara fejében lassan összeálltak a részletek.
Az esti teázás pontosan akkor kezdődött, amikor a furcsa ájulásszerű alvások is.
De miért adna neki titokban altatót a férje?
És miért járkál éjszakánként a lakásban, miközben ő öntudatlanul fekszik?
Elhatározta, hogy semmit sem árul el a gyanújáról, hanem maga deríti ki az igazságot.
Este minden a megszokott módon zajlott.
Anatolij elkészítette a teát. Amíg Tamara a fürdőszobában volt, a férfi nyugodtan sürgött-forgott a konyhában.
– Gyere, kész a tea! – szólt, amikor visszatért.
Néhány perc múlva meglepetten nézett rá.
– Ma milyen gyorsan megittad!
– Fürdés után nagyon szomjas lettem – válaszolta Tamara.
Valójában kivárta, hogy a férfi telefonja megszólaljon, és a teát észrevétlenül a virágcserép földjére öntötte.
Ezután figyelmesen tanulmányozta Anatolij arcát.
Hogy ne keltsen gyanút, látványosan ásított.
– Azt hiszem, ledőlök egy kicsit a kanapéra. Mindjárt itt alszom el.
– Persze, menj csak pihenni – mondta gondoskodó hangon Anatolij, és még el is kísérte a nappaliba.
Tamara lefeküdt, lehunyta a szemét, majd egyenletes légzéssel úgy tett, mintha mély álomba merült volna.
Hosszú ideig nem történt semmi.
Majdnem egy óra telt el.
Végül Anatolij felállt a fotelből.
Odament a kanapéhoz, és hosszú másodpercekig mozdulatlanul figyelte a feleségét, mintha ellenőrizni akarná, valóban alszik-e.
Amikor megbizonyosodott róla, hogy minden rendben, elővett egy pénztárcát a zakója belső zsebéből.
Tamara félig lehunyt pillái mögül figyelte.
A férfi egy kis üvegcsét vett elő.
A címkén ugyanaz a két latin betű szerepelt.
Kinyitotta az üveget, és több kapszulát öntött a tenyerébe.
Túl sokat.
Sokkal többet, mint egy normál adag.
Majd alig hallhatóan suttogta:
– Tarts ki még egy kicsit, Toma. Már nincs sok hátra. Hamarosan végleg nem fogsz felébredni.
Lehajolt hozzá, hogy szétnyissa az ajkait és beadja a port.
Abban a pillanatban Tamara felült.
Anatolij megmerevedett.
Arcán előbb döbbenet, majd valami hideg és idegen kifejezés jelent meg.
– Mit művelsz? – kérdezte Tamara remegő, de határozott hangon.
– Te… nem aludtál? – hátrált meg a férfi.
– Én kérdeztem először. Miért adagolsz nekem altatót? És miért járkálsz éjszakánként a lakásban?
Anatolij hosszú ideig hallgatott.
Csak a hűtőszekrény tompa zúgása törte meg a csendet.
Végül mély levegőt vett.
– Az igazságot akarod hallani? – kérdezte fagyos hangon. – Semmink sem maradt. Fél évvel ezelőtt mindent elvesztettem. Eljátszottam a pénzt. A lakás jelzálog alatt van. Az adósságok megfojtanak. Egyetlen kiút maradt.
– Micsoda?
– A biztosításod. Egy tragikus baleset. Vagy egy altató-túladagolás egy nőnél, aki évek óta álmatlanságban szenved.
Tamara lassan hátrált a fal felé.
– Meg akartál ölni?
– Nem azonnal. Először hozzá kellett szoknod. Aztán fokozatosan emelhettem volna az adagot. Igor Viktorovics régi ismerősöm. Igazolta volna, hogy a szíved mondta fel a szolgálatot.
Tamara a telefon felé nyúlt.
Anatolij hirtelen előrelépett.
De elkésett.
Tamara előrántotta a kanapé alá rejtett paprikasprayt, amelyet még délután készített oda.
– Ne gyere közelebb! – mondta zihálva. – A rendőrséget már értesítettem.
A férfi megtorpant.
Tekintete ide-oda cikázott a szobában.
Már nem harag látszott benne.
Csak üres reménytelenség.
Ekkor megszólalt a csengő.
Az ablak nyitva maradt, és a csendes esti levegőben Tamara tisztán hallotta a lépteket a lépcsőházból.
Nem engedte le a sprayt.
Csak nézte azt az embert, akivel harminc éven át együtt élt, és akiről azt hitte, hogy mindent tud.
Most azonban ráébredt, hogy valójában soha nem ismerte őt igazán.
És abban a halvány lámpafényben végre megértette a legfontosabb dolgot:
A legveszélyesebb szörnyetegek nem mindig a sötétségből érkeznek.
Néha leülnek veled egy asztalhoz, teát készítenek neked, kedvesen rád mosolyognak, és jó éjszakát kívánnak.