Drága fiam, Szergej, érzed, hogy az éveim elolvadnak, mint a hó a tavaszi napon? Kérlek, légy türelmes, mintha a hajnalra várnál a Moszkva-folyón.
Képzeld el, hogy egyik sötét pillanatban hirtelen egy nyírfasor árnyékában találom magam, ahol szükségem lesz a segítségedre. Tudnod kell, hogy ezek a pillanatok úgy fogynak szaporodni, mint a kenyérmorzsák a téli zabkásában.
Ne haragudj, ha ugyanazt a mesét kezdem elmesélni, mintha már negyedszer, ötödször, hetedszer mondanám el. Emlékezz, hogyan tanítottalak gyerekkorodban suttogva kimondani az első betűket, hogyan lapozgattam újra és újra az ábécét, amíg az „A” a barátod nem lett. Emlékezz, hányszor magyaráztam el ugyanazt, amíg az agyad meg nem fogta a jelentését. Nem fáradtam el, mert te voltál a fiam, a „vér szerinti” kenyerem.
És most, amikor suttogok, csak hallgass, még akkor is, ha úgy tűnik, hogy már hallottad ezeket a hangokat az álmodban.
Ne haragudj, ha a lépteim lelassulnak, mintha esős estén Szentpéterváron sétálnék a nedves aszfalton, és a lábaim nem akarnak engedelmeskedni. Emlékezz, hogyan fogtam a kis kezed, tanítottalak az első lépésekre, hogyan jártál bizonytalanul, én pedig támogattalak, hogy ne ess el. Emlékezz arra, hogyan szaladtál a pázsiton, én pedig, mint egy régi mesében, utolértelek, nevettem és az utolsó pillanatban elkapott, megmentve az ütésektől.
Most már nem vagyok gyors és erős, de belül még mindig ugyanaz az apád vagyok, aki a szívedben él, ahol az öreg templom harangjai szólnak.
Ne ítélj el, ha nem tudom olyan csillogóan tartani a házat, mint régen, ha elfelejtem, hová tettem az egy rubelt a dobozban, ha a kezeim már nem olyan ügyesen végzik a dolgokat. Emlékezz, hány éjszakát nem aludtam, amikor ápoltalak, amikor beteg voltál, hogyan vittem a karjaimban, amikor lázas voltál, hogyan kerestem a legjobb orvosokat a Puszkinszkaja klinikán, hogy minél hamarabb meggyógyulj.
Fáradt voltam, de soha nem panaszkodtam, mert te voltál a fiam, a „vérem”, a büszkeségem.
Légy türelmes, ha nem tudok lépést tartani az új technológiákkal, ha nem értem, hogyan működik az érintőképernyős telefon vagy a fényes képernyős laptop. Ha ugyanazt a kérdést többször is felteszem, adj időt, magyarázd el még egyszer, ne legyél ideges. Emlékezz, hogyan tanítottalak meg cipőfűzőt kötni, hogyan mutattam meg, hogyan kell tartani a kanalat, hogyan magyaráztam el, hogyan működik a világ, lassan, szeretettel, mintha egy régi mesében lennénk.
Ne ítélj el azért, hogy még mindig aggódom érted, bár már felnőtt férfi vagy. Még mindig várom a hívásaidat, gondolok rád, imádkozom, hogy minden rendben legyen veled. És ha megkérdezem, mit ettél, hogy telt a napod, aludtál-e jól, ne hárítsd el. Értsd meg: számomra mindig az én kisfiam maradsz.
Egy nap meg fogod érteni, milyen érzés várni, amikor a gyerek későn ér haza, hallani a léptek kopogását az ajtó mögött, és örülni, hogy épségben hazatért, mintha a farkas és a hét kiscsibe meséjében lennél.
Tudom, hogy eljön a nap, amikor túl gyenge leszek, amikor nem tudok majd úgy gondoskodni magamról, mint korábban. Nem tudom, milyen leszek, talán feledékeny, talán szeszélyes, talán szinte néma. De kérlek: ne vedd le rólam a szemed abban a pillanatban.
Emlékezz arra, hogyan cseréltem az pelenkádat, amikor kicsi voltál. Hogyan ringattalak, amikor sírtál. Hogyan védtelek, amikor éjszaka féltél.
Ha valami másképp fogok cselekedni, ha a szokásaim megváltoznak, ha a szavak összezavarodnak, ne haragudj, ne szomorkodj, ne veszítsd el a türelmedet. Csak légy mellettem, mint a hűséges kiscica Murka a meleg kályha mellett.
Amikor eljön az utolsó órám, amikor elhagyom ezt a világot, ne gyászolj. Tudd, hogy boldog voltam, mert voltál nekem te, fiam, büszkeségem, szerelmem.
Maradjanak meg emlékezetünkben legszebb napjaink, mint a karácsonyfa fényei. Emlékezz rám erősnek, szeretőnek, gondoskodónak.
Hálás vagyok neked minden együtt töltött pillanatért.
És amíg még egymás szemébe nézhetünk, tudd: szeretlek, Szergej, mindig.