Megnéztem (s) a dátumot a régi fotó alatt, amíg a számok elkezdtek elmosódni a szemem előtt.
Pontosan kilenc hónappal Diana születése előtt.
A nagyapám mellett álló nő nagyon fiatalnak tűnt, körülbelül huszonöt éves volt.
És az arca ijesztően ismerősnek tűnt.
—Ki ez a nő? — Kérdeztem.
Nagyi csendben maradt.
Diana válaszolt helyette.
— Anyám.
élesen fordultam a nagymamámhoz.
— Margaret?
Alig észrevehetően bólintott.
És abban a pillanatban a történelem szétszórt darabjai kezdtek egyetlen képet alkotni.
Egy szörnyű kép.
Nagyapa negyvenhét évvel ezelőtt egyáltalán nem azért jött ebbe a szállodába, mert a nagymama úgy döntött, hogy segít valami ismeretlen nő gyermekének.
Azért jelent meg itt, mert felismerte Dianát.
Mert a kezdetektől fogva tökéletesen megértettem, ki ő.
— Kiderült, hogy Diana — nagyapja lánya? — Alig mondtam (la).
Nagyi tenyerével takarta el a száját.
— Igen.
Szó szerint össze voltam zavarodva.
Kiderült, hogy Diana és az anyám egyáltalán nem voltak unokatestvérek.
Egy apjuk volt.
— De tudtál róla?
—Először — nem, — a nagymama válaszolt. — Amikor itt találkoztam Dianával, csak annyit tudtam, hogy Margaret lánya. Minden megváltozott, miután a nagyapád megérkezett.
A nagymama elmondta, hogy amint George először meglátta a tizennégy éves Dianát, azonnal megváltozott az arca.
Még aznap este végre mindent bevallott.
Sok évvel ezelőtt, még mielőtt anyám megszületett volna, titkos kapcsolata volt Margarettel.
Amikor Margaret rájött, hogy gyermeket vár, eltűnt, mert nem akarta tönkretenni nővére családját.
Nagyapa tudta, hogy a gyerek létezik.
De úgy döntött, hogy úgy éli az életét, mintha Diana soha nem is létezett volna.
—Szóval ezért vette rá, hogy itt hagyd? — Kérdeztem.
Nagyi bólintott.
—Azt mondta, hogy ha hazahozom Dianát, Susan biztosan tudni fogja az igazságot.
Diana arca áthatolhatatlanná vált.
—És Evelyn úgy döntött, hogy hallgat.
Nagyi leengedte a szemét.
Negyvenhét évig együtt kellett élnie a döntés következményeivel.
Egy kérdés azonban mégis kísértett.
—Miért hagyta Margaret Dianát ebben a szállodában?
Diana a nagymamájára nézett.
Evelyn megint elsápadt.
És akkor rájöttem: nem jutottunk el az utolsó titokhoz.
— Mondd, — Diana követelte.
Nagyi negatívan rázta a fejét.
— Kérlek, ne.
— Negyvenhét év csend — bőven elég.
Én álltam közéjük.
—Mi történt valójában Margarettel?
Nagyi lassan belesüllyedt a székbe.
—Mindenkinek azt mondták, hogy megint elszökött valahova.
— De ez nem volt igaz?
A nagymamám szemében könnyek jelentek meg.
—Kifejezetten azért jött ide, hogy találkozzon velem.
Eltűnésének éjszakáján Margaret felhívta Evelynt, és könyörgött neki, hogy azonnal jöjjön a 214-es számhoz.
Azt állította, hogy van valamije, ami egyszer s mindenkorra bebizonyíthatja az igazságot.
De amikor a nagymama a szobába ért, Margaret már nem volt ott.
Csak Diana volt bent.
Tizennégy éves lány.
Megijedt.
Teljesen egyedül.
És még mindig biztos vagyok benne, hogy anya hamarosan visszajön.
—De Margaret többé nem jelent meg? — Kérdeztem.
— sz. Sosincs.
Az első kérdés azonnal felmerült.
—Felkereste a rendőrséget?
Nagyi egy szót sem szólt.
Diana vigyorgott, de ebben a mosolyban nem volt semmi vicces.
— Nem, nem jelentkeztem.
kábultan néztem Evelynre.
— Miért?
—Mert a nagyapád meggyőzött, hogy Margaret most hagyta el a várost.
—És hittél neki?
A válasz erős csend volt.
Aztán Diana kivett egy másik tárgyat a táskájából.
Ezúttal nem fotó volt.
Vintage hotel kulcs.
Dörzsölt, karcolt, elsötétített idő sárgaréz.
A számok jól látszottak rajta:
214.
—Azután találtam ezt a kulcsot, hogy anyám eltűnt, — Diana mondta. — De Evelyn soha nem tudta, hogy minden idő a hátsó oldalon volt.
A lány fordította meg.
Egy apró, többször összehajtott papírdarabot ragasztottak a hátára.
Diana óvatosan eltávolította és megfordította.
Margit kezében egy rövid cetli maradt a papíron:
«Ha bármi történik velem, kérdezd meg Evelynt, mit tett George.
György.
Így hívták a nagyapámat.
Lassan felnéztem a nagymamámra.
Már nem sírt.
Most igazi félelem volt az arcán.
— nagymama…
Evelyn hirtelen felugrott.
—Itt kell mennünk.
— Miért?
— Azonnal.
De nem volt időnk legalább néhány lépést megtenni.
A szálloda igazgatója ismét megjelent a hallban.
Ezúttal egy régi kartondobozt tartott kezében, amelyet vastag porréteg borított.
—Ezt a munkások fedezték fel a 214-es szám felújítása során, — mondta.
Nagyi lefagyott.
Először a dobozt nézte.
Aztán — a tetejére fakó fekete betűkkel készült felirathoz.
MARGARET CARTER — NE ADJ GEORGE-NAK.
Diana lassan kinyújtotta a kezét a lelet felé.
És akkor a nagymama olyan hangosan sikoltozott, hogy az emberek a teremben megfordultak:
— NE NYISD KI!