Tartalom
Boríték az anyósomtól: A keserű igazság az „ideális” férfiról
- fejezet: Az álmaim férfija
- fejezet: Titkos irattár az íróasztal fiókjában
- fejezet: Az illúziók vége
Boríték az anyósomtól: A keserű igazság az „ideális” férfiról
HITTEM, HOGY A VŐLÖMÉHEZ KÖLTÖZÉS AZ ELSŐ LÉPÉS A KÖZÖS JÖVŐNK FELÉ. EHEZ KÉPEST AZ Ő ANYJA ADOTT NEKEM EGY BORÍTÉKOT, ÉS FIGYELMEZTETETT: „OLVASD EL, MIELŐTT KICSOMAGOLOD A HOLMIDAT. ÉS NE MONDD EL A FIAIDNAK.” PÁR PERC MÚLVA RÁJÖTTEM, HOGY EGYÁLTALÁN NEM IS ISMEREM ŐT.
- fejezet: Az álmaim férfija
Egy társkereső alkalmazásban ismerkedtünk meg. A végtelen sporttermi szelfik között Viktor profilja egyszerűségével keltette fel az érdeklődésemet: egy fotó egy könyvespolc előtt, semmi felesleges. Tíz randevú után már fülig szerelmes voltam. Úgy tűnt, végre megtaláltam az igaz szerelmet és a megbízható embert.
Viktor az egészségügyi értékesítés területén dolgozott, egy hangulatos sorházban lakott, és nyugodt magabiztosságot sugárzott. Kedves volt a éttermek személyzetéhez, gyerekekről álmodozott, és soha nem próbált elnyomni az ambícióimat. Vele otthon éreztem magam.
Pár hónap múlva bemutatott a szüleinek. Az anyja, Tatjana, túl szorosan ölelt meg, és suttogva azt mondta: „Annyira örülök, hogy végre talált valakit, aki stabil. Úgy tűnik, te olyan nő vagy, aki képes elviselni az igazságot.” Akkor ezt túlzott érzelmességnek tulajdonítottam. Milyen tévedésben voltam.
- fejezet: Titkos irattár az asztalfiókban
Három hónap múlva Viktor megkérte a kezem egy étteremben a parton. Habozás nélkül igent mondtam. Úgy döntöttünk, hogy az esküvőig összeköltözünk – mindketten harminc felett voltunk, ez praktikus lépésnek tűnt.
A költözés napján, amíg Viktor parkolt, bementem a konyhába. Ott már várt rám Tatjana. Szó nélkül egy borítékot nyomott a kezembe, és suttogva mondta: „Olvasd el most. És ne mondj semmit Viktornek.” Amíg ő elterelte a fia figyelmét az utcán, kinyitottam a levelet.
Benne egy levél volt, amelyben egyértelmű utasítások álltak: „Nyisd ki Viktor íróasztalának alsó fiókját. Keresd meg a házzal kapcsolatos dokumentumokat tartalmazó mappát. Nézd meg a bankszámlakivonatokat. Figyelj az ismétlődő összegekre.”
Ez nem egyszerű kíváncsiság volt az anyósom részéről. Ez egy figyelmeztetés volt. Bementem az irodába, kinyitottam a fiókot, és megtaláltam a mappát. A kivonatok normálisnak tűntek, amíg meg nem láttam három azonos havi terhelést:
180 000 dram
85 000 dram
50 000 dram Majdnem 315 000 dram havonta. Évek óta.
A kivonatok alatt egy másik, vastagabb mappa feküdt. A válási papírok. Viktor majdnem tíz évig volt házas. Volt egy gyereke. Tartásdíj, a volt feleségének tartása, hosszú távú kötelezettségek. Az egész „sikeres agglegény” imázsa porrá omlott.
- fejezet: Az illúziók vége
Amikor Viktor belépett az irodába és meglátta a mappát a kezemben, arca megkövesedett. „Ez személyes ügy” – vágta rá. „Nem” – válaszoltam. „Ez egy titok, amit tudatosan eltitkoltál.”
Bevallotta: volt egy másik élete előttem – háziasszony felesége, gyereke. Úgy gondolta, hogy „felelősségteljesen” cselekszik, amikor gondoskodik róluk, és nem látta szükségét, hogy beavasson engem ebbe. – És mikor akartad elmondani? – kérdeztem. – Amikor fontos lett volna – válaszolta. – Eljegyeztük egymást. Ez már néhány hónapja fontos lett.
Viktor bevallotta, hogy félt, hogy elhagyom. Ekkor mindent megértettem. Nem a pénzről és a korábbi házasságáról volt szó. Hanem az irányításról. Megfosztott a választás jogától, hazugságokra építette a kapcsolatunkat.
Visszatettem a mappát a helyére. – Nem fogom kicsomagolni a holmimat – mondtam. – Az eljegyzésünknek vége.
Könyörgött, térdre borult, szerelmét esküdözte. De a bizalom már meghalt. Kijöttem a házból a legkisebb dobozommal, könnyek szöktek a szemembe, de a lelkemben egy jéghideg, semmihez sem hasonlítható megkönnyebbülés volt. Ez nem partnerség volt. Ez egy kísérlet volt arra, hogy irányítsa az életemet.