Az anyós gyorsan beszélt, szinte megállás nélkül:
— Kata, Sándor már elmondta neked? Figyelj nagyon jól. Körülbelül negyven vendég érkezik majd. Emiatt már éjszaka el kell kezdenünk a főzést. Előző nap este hat körül érkezem hozzátok.
Kata elmosolyodott, de a mosolyában nem volt sok öröm.
— Éjszaka? Elnézést, de erről velem senki nem egyezett meg.
— Várj, még nem mondtam el mindent — folytatta az anyós. — Elküldtem Sándornak a bevásárlólistát, ő majd mindent megvesz.
Sándor egész életében különleges figyelemmel fordult idősebb nővére, Veronika felé. Harmincéves korára Veronika már kétszer férjhez ment, és ugyanennyiszer el is vált. Mindkét alkalommal azt állította, hogy a férjei egyszerűen szörnyű emberek voltak. Édesanyjuk, Anasztázia Grigorjevna már gyerekkoruk óta ugyanazt sulykolta a fiába:
— A nővéredet mindig támogatnod kell.
És Sándor valóban ennek megfelelően élt. Amikor Veronika váratlanul elveszítette a munkáját, pénzt adott neki. Segített felújítani a bérelt lakásait, és minden válás után ő költöztette át a holmiját az új helyre.
Ez egészen addig tartott, amíg meg nem nősült.
Kata kezdetben türelmesen viselte a hasonló helyzeteket. Ám amikor Veronika egyetlen év alatt már ötödik alkalommal kérte kölcsön az autójukat „csak néhány napra”, Kata türelme végleg elfogyott.
— Sándor, nem gondolod, hogy ennek már ideje véget vetni? — kérdezte nyugodtan. — Nekünk is szükségünk lenne az autóra hétvégén. Emlékszel? A szüleimhez készültünk.
— És gyalog nem lehet menni? — vont vállat a férfi.
— A nyaralójukig nem lehet gyalog eljutni. Ráadásul rengeteg zöldséget készítettek nekünk. Mondtam már korábban.
— Valami rémlik… De Veronikának most sürgős ügye van.
— És pontosan mi olyan sürgős?
— Nem tudom… De neki nagyobb szüksége van rá.
Kata mély levegőt vett.
— Nem, Sándor. Most másképp lesz. Vagy nemet mondasz a nővérednek, vagy veszel nekem egy saját autót. Elegem van abból, hogy trolibusszal járjak, miközben a férjemnek van kocsija.
Sándor már majdnem felhívta Veronikát, hogy visszautasítsa a kérését, amikor közbeszólt az édesanyja.
— Komolyan a feleséged miatt fordítasz hátat a nővérednek? Egyedül van! Ki segít neki, ha nem te?
És minden maradt a régiben.
Egy újabb veszekedés után a házaspár napokig alig szólt egymáshoz. Végül Sándor törte meg a csendet.
— Miért hallgatsz ennyire? Megsértődtél?
— Három nap kellett ahhoz, hogy erre rájöjj? — kérdezett vissza Kata ingerülten.
— Őszintén szólva nem is értem, miért vagy mérges.
— Tényleg nem érted? — nézett rá hitetlenkedve. — A nővéred elvitt téged egész hétvégére. Eredetileg csak el kellett volna fuvaroznod valahová, aztán két teljes napot ott maradtál.
— Ittunk egy kicsit… Ott volt az exférje is, jól éreztük magunkat. Nem hagyhattam ott őket csak úgy.
— Legalább egy telefonhívást megejthettél volna.
— Te is hívhattál volna.
— Hívtalak! A telefonod ki volt kapcsolva.
Kata dühös volt, de Sándor csak legyintett.
Ekkor megszólalt a telefonja. Veronika hívta.
— Kistestvér! — csicseregte vidáman. — Két hét múlva jubileumot ünneplek! Harmincéves leszek!
Sándor azonnal érezte, hogy ebből még probléma lesz.
— És mit szeretnél?
— Nálatok megtartani az ünnepséget. Olyan nagy nappalid van. Nálam kevés a hely, étteremre pedig nincs pénzem.
— Nem lenne egyszerűbb egy kávézó vagy étterem? Segítek a költségekben.
— Ugyan már! Ez a harmincadik születésnapom!
A vendégeket addigra már meghívta, így tulajdonképpen kész helyzet elé állította az öccsét.
— Csak egy napra add át a lakást. Anya mindent megszervez.
Néhány perccel később Sándor telefonjára megérkezett az anyja üzenete a teljes menüvel és a bevásárlólistával.
Kata eközben nyugodtan ült a fotelben, és egy sorozatot nézett, mit sem sejtve a háttérben zajló tervekről.
Amikor Sándor belépett a szobába, rögtön látta rajta, hogy valami történt.
— Most mi van?
A férfi óvatosan kezdett bele.
— Veronikának születésnapi ünnepsége lesz… és nálunk szeretné megtartani.
Kata lassan felemelte a tekintetét.
— A mi lakásunkban?
— Csak egy estéről van szó…
— És te beleegyeztél?
— Azt mondtam, hogy előbb beszélek veled. De a vendégeket már meghívta…
Kata fáradtan lehunyta a szemét.
— Sándor, te felnőtt férfi vagy, vagy csak a nővéred kívánságainak közvetítője?
A legjobban az bántotta, hogy még a véleményét sem kérdezték meg.
Ekkor megszólalt a telefon. Az anyós hívta.
— Kata, Sándor elmondta már? Negyven vendég lesz. Az ételeket éjszaka készítjük el.
— Éjszaka? Nem, ehhez én nem járultam hozzá.
Az anyós azonban figyelmen kívül hagyta a tiltakozását.
— Sándor megveszi az alapanyagokat. Te pedig segítesz a főzésben.
— És ki fizeti az egészet? — kérdezte Kata.
— Sándor majd megoldja.
Kata ekkor elveszítette a türelmét.
— Vagyis jól értem? Egy hatalmas lakomát akarnak rendezni az én lakásomban, és még nekünk is kellene állnunk a költségeket?
— Veronika idegen számodra? Ennyire nehéz segíteni neki?
— Soha nem egyeztem bele, hogy az én otthonomban ünnepelje a születésnapját.
— Mit jelent az, hogy „az én otthonomban”? Te és Sándor egy család vagytok!
Kata keserűen elmosolyodott.
— Érdekes. Ha a lakás Sándor nevén lenne, akkor is ugyanezt mondaná?
Az anyós ingerülten bontotta a vonalat.
Sándor ekkor váratlanul felemelte a hangját.
— Elég ebből a makacskodásból! Már megmondták neked, hogy nincs igazad.
Kata szó nélkül elővette a sporttáskáját, és elkezdte összepakolni a férje ruháit.
Sándor közben a nappaliban ült, sört ivott és tévét nézett. Biztos volt benne, hogy a felesége hamarosan megnyugszik.
Fél órával később azonban Kata a folyosón állt a megtöltött táskával.
— Ez meg mit jelent? — kérdezte döbbenten.
— Azt, hogy vége, Sándor. Nem vagyok hajlandó tovább szolgálóként élni a saját lakásomban, és eltűrni a családod végtelen követelőzését.
Kinyitotta a bejárati ajtót.
— Ha tökéletes fiúnak és testvérnek akarsz tűnni, költözz vissza az édesanyádhoz.
Sándor képtelen volt felfogni a helyzetet.
— Ezt komolyan mondod?
— Teljesen komolyan.
A férfi dühösen felcsattant.
— Azt hiszed, találsz nálam jobbat?
— Olyat, mint te, valóban nehéz találni. És ennek őszintén örülök.
Sándor dühösen kiviharzott, és hangosan bevágta maga mögött az ajtót.
Kata egyedül maradt.
Néhány hónappal később hivatalosan is elváltak. Sándor a bíróságon megpróbálta bizonyítani, hogy a házasság alatt vásárolt autó kizárólag őt illeti meg.
Kata azonban bemutatta azokat a banki dokumentumokat, amelyek igazolták a saját pénzügyi hozzájárulását.
A bíróság végül úgy döntött, hogy az autót el kell adni, a bevételt pedig egyenlő arányban kell felosztani.
Sándor tombolt a dühtől.
Ráadásul hitelt is felvett, hogy kifizesse Veronika születésnapi ünnepségét egy étteremben, hiszen a lakásban tervezett rendezvény végül soha nem valósult meg.
Most az édesanyjánál lakott egy összecsukható ágyon.
Kata viszont hosszú idő után először aludt nyugodtan.
Rájött valamire: még túl fiatal ahhoz, hogy az életét egy olyan ember mellett pazarolja el, aki nem tiszteli, nem becsüli, és soha nem áll ki mellette.